„Utólag okos az ember” – a magyar válogatott támadó szerint volt jobb opciója is a hazatérésnél
Ádám Martin sajnálja, hogy nem sikerült megegyeznie az Austria Wiennel, pedig még Bognár György is az osztrák csapatot javasolta neki.
Kedden késő délelőtt egy sajtótájékoztató keretében mutatkozott be Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya. A sajtótájékoztatón kiderült: a Hertha semmiképpen nem engedte volna, hogy Dárdai Pál a válogatottnál maradjon, de Storck az ő irányvonalát szeretné követni.
Dárdai Pál hétfőn Berlinben bejelentette, teljes állásban folytatja a Hertha BSC vezetését, így nem edzheti tovább a magyar labdarúgó-válogatottat. A hír megrázta a hazai szurkolótábort. Az MLSZ még aznap hírül adta: a magyar válogatott felkészítését Brend Storck veszi át. Bernd Storck volt az, aki felfedezte és mint középpályást Berlinbe vitte a fiatal Dárdai Pált. 2015 márciusában került a magyar utánpótlás élére, nyár elején pedig ő vezette az U20-as vb-re kijutott válogatottat.
A sajtótájékoztatót Vági Márton, Berzi Sándor az MLSZ alelnöke és Bernd Storck tartotta. A nyilatkozatokból hamar kiderült, a Hertha semmiképpen nem engedte volna, hogy Dárdai Pál a továbbiakban is nálunk maradjon. Berzi elmondta, számítottak rá, hogy Dárdai Pál kettős terhelése nem tarthat örökké, így már korábban is beszéltek Stockkal arról, hogy ő válthatná a szövetségi kapitányt. Nem támadják a Herthát a döntésük miatt, hiszen az nem vinné előre a válogatottat, inkább a közelgő meccsekre koncentrálnak, Dárdai Pálnak pedig köszönik az eddigi eredményeket és az együttműködést.
Bernd Storck szintén azt nyilatkozta, nem érte váratlanul a felkérés, tudja, milyen fontos meccsek következnek, de optimistán néz a jövőbe. Mindent meg fog tenni a siker érdekében. Storck elmondta, Dárdaival nagyon közel állnak egymáshoz, a futballal kapcsolatos elképzelésük azonos. A német szakember négy mérkőzésre vállalta a válogatott irányítását.